Szolgáltatások

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lokális Marketing. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lokális Marketing. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. június 23., szerda

Barand marketing: Csempevarázs

Barand körkép: Csempevarázs

Az idei évben minket is elért a fürdőszoba felújítás. Sajnos egyszer már ezt végig kellett élnem és nem szeretem azt a sok idegeskedést, ami ezzel jár. Fürdőkádat, fugát, burkolatot választani, a szállítást megszervezni és még sorolhatnám. Számomra ez kész rémálom volt az idei évig. Miért változott meg a véleményem? Mikor keresgéltem a neten a fürdőkádakról használható információkat, akkor találkoztam először a Csempevarázs nevű céggel. Hasznos és jó dolgokat olvastam a weben és láttam, hogy fizikai bolttal is rendelkeznek. Nálam szakmai ártalom, hogy mielőtt elmegyek valahova, megnézem a céget a Google Térképen. Az üzlet neve mellett 108 értékelést találtam. A vélemények mind meggyőzőek voltak. Ráadásul a fiók szépen gondozott volt, ami nálam egy plusz pont. Így felkerekedtem kis családommal és elmentünk a jászberényi útra a bemutató üzletbe. Mikor beléptem nagyon kedvesen fogadtak és nem éreztem azt, amit előtte több helyen, hogy mindent el szeretnének nekünk adni. Nézelődtünk és megfogalmaztuk kérdéseinket. Végül egy hölgy segített megválaszolni azokat és számos olyan kiegészítő információt is nyújtott, amivel pénzt, időt tudunk magunknak megspórolni. Az üzletben megvásároltuk a felújításhoz szükséges anyagokat, amit hamarosan ki is szállítottak hozzánk. A fürdőszobánk szép lett és végre először nyugodtan zajlott le minden. Mindezek után visszamentem a boltban és egy rövid interjút készítettem a tulajdonos hölggyel. Most ezt teszem közzé írásomban.
 
                 

Mi motivált téged, hogy elindítsd a Csempevarázs szaküzletet?

Régen imádtam lakberendezéssel foglalkozni. Szerettem a barátaim lakását átformálni. Sajnos többször kerültünk olyan helyzetbe, hogy az elképzeléseinket keresztbe húzták egy fürdőszoba felszereléseket forgalmazó boltba betérve. Sokszor a szakértelem hiánya vagy csak a fásultság miatt, de úgy éreztem az eladókon, hogy csak teher vagyunk számukra. Úgy gondoltam, hogy ez a folyamat sokkal jobban kivitelezhető lenne. Később a boltokba betérve figyeltem az embereket és láttam, hogy mennyire el vannak veszve egy fürdőszoba, konyha vagy egy komplex lakásfelújítás során. Úgy éreztem, hogy sokkal többet lehetne adni a vásárlóknak azzal, ha segítenék a tervezésben, a termékek megismerésében. Egy rövid mérlegelés után arra jutottam, hogy életre hívom a Csempevarázs szaküzletet, ahol olyan szolgáltatást és termékpalettát tudok nyújtani az érdeklődők számára, amelyek segítségével boldogok lesznek. Így született meg a Csempevarázs.


Mi a fő profilja a Csempevarázsnak?

A jászberényi út 29. szám alatt található Csempevarázs fő profilja a burkolatok (járólapok, csempék, falicsempék, mozaik csempék, dekor csempék, padlólapok stb.), fürdőkádak, szaniterek forgalmazása.

Milyen termékpalettával dolgoztok a Csempevarázsnál?

Az általunk kiválasztott termékek egy elég komoly szűrésen mennek át, mielőtt bekerülnek a kínálatba. Figyelünk arra, hogy kizárólag olyan gyártók termékeit forgalmazzuk, ahol a gyártási technológia és a termékek minősége kifogástalan. Mi a kisebb gyártók termékei mellett a nagyobb, erősebb branddel rendelkező gyártók (Pl: Ravak, Grohe,Teka, Wellis, Cersanit, Opoczno, Zalakerámia stb.) termékeit is forgalmazzuk. Így minden egyes célcsoport megtalálja a számítását egy helyen. Volt már olyan vásárlónk, aki úgy gondolta, hogy a pénze az alsó kategóriás termékekre lesz elég, de egy jó tervezéssel a középkategóriás termékek is belefértek a családi költségvetésbe.
       
                   

Szükség van egy vállalkozásnak marketingre?

Erre a válaszom, igen. Úgy gondolom, hogy meg kell találni az arany középutat a pénzszórással járó marketing és az ésszerű marketing között. Nekünk is van egy havi költségkeretünk, amit erre szánunk, mert látjuk, hogy szükség van rá.

Milyen offline marketing eszközöket alkalmaztok a Csempevarázsnál?

Cégünk marketingje a dolgozóink szaktudásából, a vásárlóinkhoz történő hozzáállásból és a fizikai boltunk meglétéből táplálkozik. Úgy gondoljuk, hogy, ha egy érdeklődő megtisztel minket azzal, hogy ellátogat üzletünkbe, akkor segítenünk kell nekünk abban, hogy a legjobb döntést hozza meg a vásárlás során és így elégedetten távozzon. Az elégedett vásárló továbbadja a tapasztalatait ismertségi körében és így újabb emberek ismerhetik meg vállalkozásunkat.

Milyen online marketing eszközöket alkalmaztok a Csempevarázsnál?

Számunkra igazán fontos az offline jelenlét mellett az online térben történő megjelenés is. Jó pár évvel ezelőtt felismertük ezt a tényt és ezért készítettük el a weboldalunkat. Később az új trendek megjelenésével megjelentünk a Facebookon és a lokális marketing terén a Google Térképen is. Úgy gondoljuk, hogy ezeknek az eszközöknek a használatával erősebbek lettünk az online világban.

                   

Összegzés

A Csempevarázsnál tapasztaltak alapján, úgy gondolom, hogy ez a vállalkozás tökéletes egyensúlyt talált az offline és online marketinges eszközök területén. A termékpalettájukat úgy alakították ki, hogy minden egyes szegmenst kiszolgálnak a szaniterek, fürdőkádak, burkolatok terén. A fizikai boltba belépve a dolgozók szaktudása és az emberekhez történő hozzáállásuk biztosítja, hogy a Csempevarázsnak még hosszú távon helye lesz a burkolatok és szaniterek világában. Annak, akinek fontos a minőség és a profi szakmai segítség egy felújításhoz, annak szívből ajánlom a céget.

Csempevarázs

Cím: 1106. Budapest jászberényi út 29

Telefonszám: 06 70 314 54 13

Weboldal: http://csempevarazs.hu/

Email cím: info@csempevarazs.hu







2020. augusztus 7., péntek

Brand körkép: Zóna Computers szaküzlet és szerviz

 Aki ismer engem, tudja, hogy 15 éves koromtól 40 éves koromig folyamatosan játszottam számítógépes játékokat. Kezdtem ZX Spektrummal, majd folytattam Commodor 64 - es géppel és 25 éves koromban meglett az első Intel Pentium gépem. Sajnos azt még olyan helyen vásároltam, hogy a működésével többször problémák adódtak. Emlékszem, hogy a forró nyári napokon egy hatalmas ventilátort tettem a leszedett oldalú számítógépem mellé, hogy hűtse az alaplapot, ramokat, videokártyát és más egyéb alkatrészt is. Ebben az időben már divatosak voltak az internetes kávézók. Jómagam is sokat jártam ilyen kávézókba, mert nálunk még nem volt net a lakásban (ráadásul jó LAN partikon lehetett részt venni) . Újpesten az Ady Művelődési házban volt a törzshelyem. 2004 -ben már nálunk is volt internet, de szerettem a kávézót, ezért gyakran ellátogattam ide. Egyik alkalommal láttam, hogy átalakítják a helyiséget és bekerül egy pult. Jó néhány számítógépes eszköz került mellé. Meg is kérdeztem az ott álló urat (Paál Gergely a Zóna Computers alapítója), hogy mi lesz itt. A válasz ennyi volt "megnyitott a kávézóban a Zóna Computers Kft. számítógépes üzlete". Így ismertem meg őket. Azóta folyamatosan fejlődnek, néhány éve már nagyobb üzletbe költöztek és a professzionális szervizük mellett webshopjuk is a vásárlók rendelkezésére áll. Most vele készítettem egy rövid interjút. 

Mi a Zóna Computers Kft. legfontosabb célja?

A céget azzal a céllal hoztuk létre, hogy segítsünk az átlag emberek mellett a vállalkozásoknak eligazodni a számítástechnikai eszközök világában.  Fontosnak tartjuk, hogy szakértelmünkkel a vásárló elképzeléseihez a leginkább igazodó terméket kínáljuk, mindezt megfizethető áron.  Kezdetekben kizárólag számítástechnikai eszközök eladásával foglalkoztunk. Később lett számítógép szervizünk és egyre több " Zóna kategóriát" hoztunk létre (számítógépektől a háztartási eszközökön át az okos eszközökig)  a felmerült igények kielégítése végett. Jelenleg 17. Zóna kategória található webshopunkban de hamarosan újabbakkal bővítjük majd a rendszert. A mostani kategóriák:

Hardver - Zóna
Konfiguráció - Zóna
Notebook/TAB/ GPS - Zóna
PC szoftver - Zóna
Apple - Zóna
Használtcikk - Zóna
Konzol - Zóna
Irodatechnika- Zóna
LED fényforrás - Zóna
Fotó/Videó - Zóna
Biztonságtechnika - Zóna
Mobiltelefon - Zóna
Könyv- Zóna
Baba- Zóna
Okos eszköz - Zóna
Drón RC játék - Zóna
Háztartás/egészség -Zóna

Miért tartottátok fontosnak a boltban kialakítani a számítógépes szerviz részt?

Kezdetben még nem volt szervizünk. Idővel azt vettem észre, hogy a vásárlók mindig megkérdezik a boltban, hogy szervizelést vállalunk - e? Vallom, hogy a vásárlói igényeket ki kell elégíteni. Így hamarosan lett számítógép szervizünk. Szűcs Miklós (Mikey) már 15 éve szervizeli és építi össze a számítógépeket. Folyamatosan olvas, képzi magát és a felmerült problémákat megoldja. Nagyon szeretik a vásárlóink, mert mindig a legjobb megoldást kínálja pénztárcabarát áron.
Személyes megjegyzésem (szerző): A cikkem elején írt idegőrlő nagy ventilátoros megoldásomat, Mikey tette rendben. A gépet átnézte és két elem cseréjével, többet nem kellett a gép oldalát leszedni és küzdhettem éjszaka az online csatákban (Battlefield2142, Unreal Tournament 2004) a gép lefagyása nélkül. Azóta két gépe tett össze nekem Mikey. Az egyik 10 évet bírt, a másodikat már 5 éve nyúzom (tény, hogy az utolsó gépet már nem használom játékra).

 

Fontosnak tartod a marketinget a Zóna Computersnél?

Véleményem szerint a marketing nagyon fontos szerepet játszik minden vállalkozás életében. A mi iparágunkra ez halmozottan igaz. Az elmúlt évek során egyet megtanultam " kizárólag olyan marketing eszközöket és csatornát szabad választani, ami mérhető". Ha ezt betartjuk, akkor elkerüljük a felesleges pénzköltést.

Milyen marketing eszközöket használtok a Zóna Computersnél?

Személyes eladás a fizikai boltunkban

A mi marketing eszköztárunk eléggé szerte ágazó. Az egyik legfontosabb a Zóna Computers Szent István tér 7. szám alatt található fizikai boltja. Itt hétfőtől péntekig szolgáljuk ki a vásárlókat. A csapatunk minden egyes tagja (Mikey, Sziklai Gábor, jómagam)  nagy hangsúlyt helyez a személyes eladásra. A betérő érdeklődőknek meghallgatjuk a kérését, problémáját és megpróbáljuk a legjobb tudásunk szerint orvosolni.

Webshop

A webshopunkban kimagasló számú termék elérhető. Az érdeklődő mindig az aktuális raktárkészletet látja. Abban az esetben, ha az általa kiválasztott termék nincs raktáron, akkor látja a valós beszerzési időt. Ennek köszönhetően a vásárlóinkból törzsvásárlók lesznek. Valljuk, hogy a vásárlót nem szabad megtéveszteni, mert, ha egyszer csalódik, utána már nem fog hozzánk jönni. A webshopunk éjjel nappal működik, így az érdeklődök az év minden napján  meg tudják rendelni az általuk kiválasztott terméket.

Lokális marketing

Hívei vagyunk minden egyes újításnak, ami észszerű marketing költéssel jár. Marketinges végzettségemnek köszönhetően hamar felfigyeltem erre az eszközrendszerre és be is emeltük a Zóna Computers eszköztárába. Segítségével, hatékonyabban el tudjuk érni a környezetünkben élő embereket.

 

Mi a Zóna Compters Kft. sikerének titka?

A receptünk az, hogy webshopokkal versenyzünk úgy, hogy szaküzletet üzemeltetünk mellette. Egy webshop számára egy merőszám van: az eladás. Egy szaküzlet a visszatérő vásárlok számat figyeli. Egy webshop eseteben nincs szakmai hozzáértés. Mi 15 éve halmozzuk a hozzáértést és mi minden vásárlónk számára biztosítjuk az after-sale-supportot!

 
Összegzés

A Zóna Computers Kft. egy magyar kisvállalkozás. Folyamatos fejlődésük az innovatív fejlesztésnek, a munkatársak lojalitásának, szakmai felkészültségének és a tulajdonos megfontolt lépéseinek köszönhető. Sajnos az általuk képviselt mentalitás egyre jobban eltűnik a mai világban. Én szívből remélem, hogy még sokáig segítenek az embereknek megoldani a számítógépekkel kapcsolatos problémáit.
 

A cég elérhetőségei.
Zóna Computers Kft.
A bolt címe: 1042 Budapest Szent István tér 7.
telefonszám:  06-70 / 947-8757, 06-1 / 603-9595
email: ujpest@zonacomputers.hu
weboldal: https://www.zonacomputers.hu/


 


 






2019. december 16., hétfő

Google Cégem: Taxi 2013 Pomáz

Google Cégem: Taxi 2013 Pomáz

 A 11-es főút mellett Szentendre, Csobánka, Budakalász és Pilisszentkereszt ölelésében fekszik egy kisebb város, Pomáz. Különböző munkákból kifolyólag többször el kellett látogatnom a környékre. Így találkoztam a Taxi 2013 Pomáz csapatával. Az általuk képviselt ösztönből fakadó (józan ész) vállalkozói marketing, igazán szimpatikus volt nekem, ezért írok róluk néhány sort.  


Taxi 2013 Pomáz 


Pomáz

 

Jómagam rendelkezem gépjárművel, de Budapesten és Pest megyében szívesebben veszem igénybe a tömegközlekedés által nyújtott szolgáltatásokat (egy megbeszélésre igyekezve jobban át tudom gondolni a feladatokat, ha tömegközlekedéssel utazom, mintha vezetnék). Szentendrére, Békásmegyerre, Pomázra utazva rendszeresen a HÉV járatait veszem igénybe. Idén tavasszal Pomázra kellett utaznom egy munkából kifolyólag. A HÉVről leszállva nem volt kedvem igénybe venni a helyi járat szolgáltatásait, mert nem ismerem a városkát és úgy gondoltam, ha elkések az első alkalommal, az beárnyékolhatja a leendőbeli üzlet megkötését. Így beszálltam a Taxi 2013 Pomáz egyik taxijába, ami a Vasút utca 20. szám alatt parkolt. Kívülről a gépjármű első látásra tiszta volt, az utastérbe ülve ez a tisztaság szintén visszaköszönt. Attila, akinek a nevét később az autóban folyatott beszélgetés során megtudtam, kedvesen üdvözölt. Miután elmondtam az úticélt, a taxióra bekapcsolása után már indultunk is. Az utazás mindösszesen 10- 15 percet vehetett igénybe, ami alatt én beszélgetést kezdeményeztem Attilával. Elmesélte, hogy miért szeret ő és a csapat többi tagja (András, Sanyi) taxit vezetni Pomázon és a környék kisebb településein (Csobánka, Üröm, Pilisszentkereszt stb.). Mesélte, hogy mennyire szereti a napfelkeltét főleg, ha a reptéri transzfer keretén belül reggel kell kimenni a Liszt Ferenc repülőtérre. Miután megérkeztünk a megbeszélésem helyszínére, elbúcsúzás előtt Attila megkért, hogy írjak egy véleményt a Taxi 2013 Pomáz Google Cégem fiókjához. A kérésnek eleget téve a 9. szintű helyi idegenvezetői rangommal, írtam részükre egy hosszabb értékelést. Erre 20 percen belül választ is kaptam, amit a gmail fiókomba érkező email jelzett. Második alkalommal délután kellett utaznom Pomázra. Ekkor már tudatosan a HÉVen ülve a +36 30 717 10 54 telefonszámot hívtam a Taxi 2013 Pomáz weboldaláról. András vette fel. Ígéretéhez híven ott várt rám a HÉV megállóban. Az ő autója is kívül, belül makulátlan volt. Vele is egy igazán kellemes eszmecserét folytattam. Szeretem, ha valaki nyugodt és normálisan lehet vele beszélgetni. Sajnos Budapesten esetenként belefutok olyan taxisofőrbe, aki végig morogja az utat és ezért még fizetek is. :-)

taxi 2013 Pomáz


Merd használni a Helyi marketing eszközöket (Google Cégem, Lokális Seo a vállalkozásodban)

Abban az esetben, ha egy helyi vállalkozás igazán odafigyel vásárlóira, taxi esetén utasaira, akkor az hosszú távon kifizetődővé válik. Ha sikerül ezt az online térben is hatékonyan kivitelezni a helyi marketing eszközeivel ( Google Cégem, Lokális Seo), az már kész siker. Magánemberként és marketingesként is úgy gondolom, hogy ezt a Taxi 2013 Pomáz csapata tökéletesen megoldotta. Csak így tovább, szurkolok nekik. Legközelebb egy olyan kis vállalkozásról írok, aki a Rock and Roll, Vintage , Pin Up , Rockabilly ruhák készítésében alkotott maradandót.

2017. november 1., szerda

Lokális marketing kutatás: Google Cégem fiók használata a fogászati vállalkozásoknál

Lokális marketing kutatás: Google Cégem fiók használata a fogászati vállalkozásoknál 
Napjainkban az emberek többsége, ha igénybe vesz egy szolgáltatást, szereti megosztani tapasztalatait másokkal. A közösségi oldalak térnyerésével, egyre több felületen tehetik meg mindezt. Facebook, Tripadvisor, Booking (szállások), Foursquare oldalak mellett, 2015-től a Google Térképen is megerősödött a véleménynyilvánító kedv. Számos területen észlelhető a növekedés. Az éttermek, kávézók, szállások, pékségek, autószalonok, különböző bolttípusok mellett a magánkézben lévő fogászati rendelőknél is megfigyelhető ez a tendencia. Pontosan ez motivált minket arra, hogy Google Térkép kutatást hajtsunk végre a fogászati szektorban.

Lokális marketing 2018.
  Vizsgálat és eredmények

A kutatásba 100 vállalkozást választottunk be Budapestről (összességében 147 található a fővárosban a Google Térkép szerint).
Az első vizsgálati pont célja az volt, hogy megállapítsuk, hány vállalkozás birtokolja saját Google Cégem fiókját. Az eredmény minket is meglepett. A vizsgálatba beválasztott fogászatok közül 90 birtokolta saját oldalát, 10 nem. Ez az eredmény kimagaslónak mondható más szektorokkal (szállás, cukrászdák, kávézók stb.) szemben. Sajnos a második vizsgálati pontnál, ami a fogyasztói véleményekre történő reagálást elemezte, már nem voltak ilyen jó tapasztalataink. Mindösszesen 9 vállalkozás volt hajlandó válaszolni a páciensei véleményére. Számos helyen figyeltük meg, hogy az emberek az egyes csillagozás mellett szövegesen is leírták tapasztalataikat. Válasz azonban nem érkezett a tulajdonostól. Ez súlyos hiba, hiszen a negatív vélemények ebben a szolgáltatási szektorban, elijesztik azokat az embereket, akik épp fogorvoshoz készülődnek és a Google Térképen tájékozódnak. Vizsgálatunk kimutatta, hogy a fogászatokra leadott vélemények száma egyre jobban növekszik (átlagosan 7-10 vélemény, de vannak fogászatok ahol 30 -35 vélemény is megtalálható) ezért érdemes figyelni erre a területre a cégeknek az elkövetkezendő időben.

Egy jó vélemény, új pácienseket hozhat




Jómagam azt tanácsolom, hogy a vállalkozások (minden szektorra érvényes) törekedjenek arra, hogy birtokolják saját Google Cégem fiókjukat és válaszoljanak mindig a fogyasztói véleményekre. 



Kondor Albert
Legyél a környéked mágnese!

Abban az esetben, ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg másokkal is a lent látható felületek valamelyikén. Köszönöm.

2017. október 2., hétfő

Lokális marketing: Hogyan kezdjek neki? (gyakorlati tanácsok)


Lokális online marketing: Hogyan kezdjek neki? (gyakorlati tanácsok)
Az elmúlt két évben nagyon sok időt áldoztam a Google térkép kutatására. Az itt tapasztaltakat felhasználva, jó néhány ügyfélnek segítettem hatékonyabbá tenni a lokális marketing tevékenységét. A velük történő közös munka során láttam, hogy, hol akadnak el a legtöbbször. A problémákat megfigyelve készítettem el ezt a bejegyzést. Talán így könnyebb lesz az elindulás azok számára, akik most kezdik el a vállalkozásuk lokális marketingjét fejleszteni.
2018.marketing trendje lesz a lokalitás

  3. fontos terület, amire mindig figyelj, ha lokális marketingben gondolkozol!

1. Figyelj a vevőid véleményére a Google Térképen!
Az elmúlt két év megfigyelés során nagyon szépen látszik, hogy a Google Local Guide program (Helyi idegenvezető) hatására nagyon megnőtt az emberek véleménynyilvánító kedve. A vállalkozások nem igazán észlelik ezt a tevékenységet. Az általam kidolgozott piackutatás ezt nagyon szépen igazolja (Magyarországon 100 autószalonból mindösszesen 7.  válaszolt a vevői véleményekre). Mit érdemes tenned?
TIPP: Figyeld a vevői reakciókat és mindig válaszolj rájuk (pozitívra és negatívra egyaránt). Abban az esetben, ha valaki véleményt ír a cégedről, arról értesítést fogsz kapni a gmail fiókodba.

Egyre többen használjuk a Google Local Guide programot

2. Tedd fel a vállalkozásodat a térképre!
Azok számára, akik bolttal, üzlettel rendelkeznek, fontos a láthatóság. Abban az esetben, ha több ügyfelet szeretnél szerezni a vállalkozásodnak egy adott területről, ott kell lenned a Google térképen! Hogyan csináljam?
TIPP: Abban az esetben, ha van egy okos telefonod, akkor töltsd le a Google Maps applikációt és a képen látható funkcióra kattintva indítsd el a folyamatot. 

A hely feltevéséhez, válaszd a hiányzó hely funkciót

3. A vállalkozásodnak birtokolnia  kell a saját Google Cégem fiókot!
Azok a vállalkozások (nagyon sokan vannak), akik nem birtokolják a cégük fiókját a Google Térképen, ki vannak téve annak a veszélynek, hogy adataikat (név, telefon, cím, weboldal) bárki átírhatja a tudtuk nélkül! Erre vonatkozó esettanulmány itt elérhető: lokális marketing esettanulmány
Hogyan tudom ezt elkerülni?
TIPP: Igényeld meg a kódot a Googletől és aktíváld a vállalkozásodat. A megfelelő adatokat kitöltve, hamarosan előbbre fogsz kerülni a Google Térképen!

A sikeres lokális marketinghez a fent említett három fő tényező figyelembevétele elengedhetetlen. Abban az esetben, ha szeretnél még többet megtudni erről a témáról, látogass el hozzánk a www.lokalitas.hu weboldalra!
Autószalonokról készült kutatásunkat itt tudod megnézni: autószalonok helyi marketingje
Abban az esetben, ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg másokkal is a lent látható felületek valamelyikén.


Köszönettel: Kondor Albert

2017. augusztus 21., hétfő

Lokális Marketing: Miként tudod a szálláshelyedet felfuttatni? (marketing stratégia vázlat)



Lokális Marketing: Miként tudod a szálláshelyedet felfuttatni? (marketing stratégia vázlat)
Az elmúlt időszakban olvasgattam marketinges fórumokat. Érdekes volt látni, hogy ma már mindenki marketinges. Az egyik esetben egy hölgy kért segítséget a szállásának felfuttatásához. Meglepő volt számomra, hogy mindenki csak egy nézőpontból vizsgálta az esetet és adott tanácsot. Igazán egy két jó megnyilvánulás volt a hozzászólások között. Ez a kis szösszenet ihlette ezt a rövid bejegyzést.

Mit tegyek, ha szeretném a szálláshelyemet felfuttatni, de nem tudom, hogyan?
Íme, egy rövid vázlat.


1. Helyzetelemzés (vállalkozásom külső és belső környezetének elemzése)

2. Cél, Célcsoport meghatározás (szerintem ezt nem kell senkinek bemutatnom)

3. Eszközrendszer kiválasztása

·         Lokális marketing
  • Azon belül is az első lépés, hogy tedd fel a szállást a Google Mapsre.
  •  Hoz létre a vállalkozásodnak egy Google My Business fiókot.  Ha ezzel megvagy és megérkezett a kód, akkor aktiváld. Megfelelő kulcsszavakkal lásd el a fiókodat. Fontos, hogy legalább 5 értékelést szerezz, így aki erre a területre keres, az rögtön látni fogja a szálláshelyedet.
  • Második fontos lépés, hogy a weboldalad minőségi kulcsszavakkal lásd el (olyanokkal, amit a Google Maps megmutat zoomoláskor). Abban az esetben, ha nincs weboldalad, akkor sincs baj, mert a Google My Bussines fiókodon keresztül már tudsz készíteni, díjmentesen.
  •  Mindezek mellett érdemes felvenni a kapcsolatot olyan OTA oldalakkal, mint például a szallas.hu (nekik nagy adatbázisuk van de 8-15 % között fognak elkérni tőled a foglalás árából).
  •  Kezd el a saját adatbázisodat építeni, hogy később hírlevelet tudj küldeni. Hozd létre a három pólusú kiáramoltatást. Hírlevél+ social média felületeken történő folyamatos kommunikáció + FB hirdetés.
  •  Az online marketing mellett az offline marketinget is fejleszteni kell. Érdemes bekerülni a helyi kiadványokba. Fontos stratégiai kapcsolatot kialakítani a helyi idegenforgalmi látványosságot kínáló vállalkozásokkal és vendéglátó ipari egységekkel (az utóbbit kizárólag abban az esetben, ha vállalkozásunk nem kínálunk étkezési lehetőséget).

4. A beérkezett adatok gyűjtése és annak folyamatos kiértékelése.
5. A vállalkozás stratégiájának változtatása a bejövő adatok tükrében.
Az itt bemutatott marketing stratégia vázlat segítségével megpróbáltam néhány támpontot adni az elinduláshoz. Jómagam mindenkinek ajánlom, hogy éljen a Google Térkép adta lehetőségekkel, mert hamarosan a Google egyeduralkodóvá fog válni a turizmus területén is.



Tisztelt Olvasó! 
Abban az esetben, ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!