Szolgáltatások

2023. május 20., szombat

Brand marketing: Nowastehome környezettudatos webshop


Mindig is kerestem az egyedi értékeket a világban. Szeretem a műanyagmentes megoldásokat, hiszen annyi szemét van már körülöttünk, hogy lassan felemészti az emberiséget. Így találtam rá a Nowastehome weboldalára. Számtalan érdekességet tudtam meg az oldal blogjából. Ezek után gondoltam, hogy készítek Bózvári Eszterrel egy interjút ebbe a blogba.



Eszter, honnan ered a környezetvédelem iránti elköteleződés és az ötlet, hogy egy ilyen online boltot létrehozz?

Azt hiszem kiskorom legelső erdei kirándulása egy életre kijelölte a pályámat. Sose felejtem el, milyenek voltak a hangok, a fények, az illatok. A mai napig feltölt energiával és megtisztítja a gondolataimat egy-egy ilyen séta. Akkoriban elvétve sem láttunk szemetet az erdőkben, mindenki nagyon vigyázott a tisztaságra. Aztán megjelentek az “olcsó, eldobható, egyszer használatos“ tömegcikkek és elindultunk lefelé a lejtőn.

Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy nemcsak az internet berobbanását és elterjedését élhettem meg, hanem azt is, ahogy beüt a környezetvédelem, bár sajnos inkább már klímaszorongás formájában.

Idővel egyre magasabb és magasabb szinten tanultam ennek a tudományos hátterét; a műszaki, biológiai-kémiai és jogi vonatkozásokat és folyamatosan falakba ütköztem. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy nemcsak a vállalatok és cégek, de még a hétköznapi emberek is egy nyűgként élik meg, sőt egyenesen fejlődésük gátjának tartják magát a KÖRNYEZETVÉDELMET. Bevallom ott is akartam hagyni a szakmát...

Az elmúlt 10 év drasztikus változást hozott. Megjelentek olyan termékek, amelyek környezettudatos technológiával és anyagokból készültek és megérkezett hozzá a szemléletmód is, hogy ezek megvásárlásával támogathatjuk a cégek, ilyen irányú törekvéseit. Ha növekszik ezekre a kereslet, mert hiszen megvásárolják őket az emberek, akkor egyre több cég fog ilyen termékeket gyártani, így növekszik a piacon található környezettudatos termékek száma.

Éppen itt tartunk mos! Ez a folyamat elhozta számunkra is a pozitív változást, mert szinte már bárhol tudunk bio, öko vagy környezetbarát árut vásárolni egyre kedvezőbb áron.

A webshopom egy szerelem project. Folyamatosan pásztázom a világot és próbálok olyan fejlesztéseket beemelni a termékeim közé, amelyeket én magam is szívesen használok és látom bennük a törekvést egy jobb világra.

A tapasztalataimat és ötleteimet pedig örömmel osztom meg cikkek formájában a blogomon (https://nowastehome.hu/hirek-1), hátha más is kedvet kap a kipróbálásukhoz.

 


Miért éppen Nowastehome és miért nem Zerowastehome a webshop elnevezése?

Szerintem manapság még nem megoldható egy zero waste háztartás vagy életmód, bármilyen ideális is lenne. Gondoljunk csak egy nagybevásárlásra, szinte képtelenség élelmiszer csomagolás nélkül hazamenni. A No Waste szemlélet, és az, hogy a lehető legkevesebb hulladék termelésével próbáljunk meg élni az életünket, számomra már sokkal szimpatikusabb és kivitelezhetőbb.

Tarthatunk a táskánkban, a kocsinkban egy újra és újra felhasználható bevásárlótáskát, mint a kedvenc szőtt, pamut cekkerem, tehetjük a munkahelyi/iskolai ebédünket fém ételhordóba, borotválkozhatunk biztonsági borotvával, aminél csak a pengét kell lecserélni  és vásárolhatunk fenntartható, újrahasznosított ajándékokat és meglepődve fogjuk tapasztalni, hogy mennyire nagyon lehet ezeket a dolgokat szeretni!

 Mik a legkedveltebb termékek? Mit vesznek leginkább a vásárlók?

Teljesen változó, mondhatnám, hogy évszaktól függ. Tavasszal a házi kertészkedés eszközeit és a vetőmagokat keresik, nyáron a víztisztítók és kulacsok, valamint a kemping felszerelések fogynak nagyon. Ősszel a környezetet kevésbé terhelő mosó- és tisztítószerek, a karácsony közeledtével pedig az ajándékok a legkeresettebbek.

 


Miben látod még a fejlődési lehetőséget a környezettudatosság tekintetében?

A klímavédelem egy nagyon új és jó irány, amit szeretnék én is támogatni, azzal, hogy ingyenesen, online elérhetővé teszek nagyon sok anyagot, amit ebben a témában készítek.

Első ilyen cikkem, mely a “Hogyan rendezd be az otthonod, hogy klímabiztos legyen?” címen jelent meg és mindenki számára elérhető a …............. weboldalon, amelyet sok ilyen követ még, terveim szerint.

Záró gondolat 

Aki komolyan gondolja, hogy szeretne tudatosan vigyázni a saját környezetére, annak szívből ajánlom Eszter weboldalát. Környezettudatos és marketinges szempontból is egyedülálló, amit Ő végez.

 

 

 

 

2023. január 24., kedd

Brand körkép: Tisztítószermarket háztartási vegyi áru

Brand körkép: Tisztítószermarket háztartási vegyi áru

Mikor 2019 -ben a Covid 19 elindukt "világhódító" útjára, akkor úgy gondoltam, hogy szükségem lesz olyan fertőtlenítőszerre, ami környezetbarát és egy kisbaba mellett is nyugodtan használható. A baráti társaságom révén jutottam el Etushoz a Tisztítószermarket tulajdonosához. Számtalan jó ötletet adott és mióta a webáruháza is megnyílt a boltja mellett, csak tőle rendelek fertőtlenítő és tisztítószereket. Hogyan vágott bele az üzletbe? Miként hívta életre a Tisztítószermarket nevezetű vállalkozást? Mostani interjú mindenre választ ad.




 Tisztítószermarket – Hatékony tisztítószerek tárháza

Hogyan/honnan jött az ötlet, miért pont tisztítószerekkel foglalkozik a cég?

 Egy véletlen folytán találtam rá ezekre a hatékony tisztítószerekre. Rengeteg házi praktikát kipróbáltam már a takarítás minden területén, de az csak ideig-óráig oldotta meg a problémát. Egyik alkalommal felhívtam egy takarítócéget felújítás utáni lakástakarításhoz. A végeredményen csak ámultam és bámultam. 

Ott találkoztam a Brilliance termékcsaláddal, elhatároztam, hogy ezt a lakosság felé el kell terjeszteni, mert végre van olyan termék, amely valóban leszedi a vízkövet, amely oldja a zsírt, miközben nem kell fulladozni, köhögni, ugyanis nincs szúrós szaga, amely újjávarázsolja a mosogatásra váró edényeket, evőeszközöket, tányérokat, amellyel nem kell fél napig a penészölő használata után szellőztetni a lakást…és még sorolhatnám.

Nem hittem el, amíg nem láttam a tényleges hatékonyságukat ezeknek a termékeknek.

Így innen jött az ötlet, megnyitottuk kis üzletünket Debrecenben, a Szombathi István u. 17. szám alatt (Tóth Árpád Gimivel szemben), ahol a lakosság (kiskereskedelem) mellett közületeket, ipari felhasználókat (nagykereskedelem) egyaránt kiszolgálunk.

Tavaly nyár óta pedig már a webshopon is fellelhetőek a termékek.




Miben különböznek a Brilliance/BioBrill (ÖKO) termékek a többi tisztítószertől?

Pár szóval tudnám jellemezni: magas hatóanyagtartalom, időtakarékosság, hazai termék. A magas hatóanyagtartalomnak köszönhetően rengeteg időt spórolunk meg a takarítással. (Ebben a rohanó világban pedig főleg fontos szempont.) Nem kell órákig „suvickolni”, jelentősen lerövidíti a takarításra szánt időt. Ahogy fentebb is említettem, a zsíroldó nem büdös, oldja a zsírt, a vízkőoldó a vízkövek 99%-val ténylegesen elbánik…

Ráadásul már elérhetőek az ÖKO termékek is, amellyel védjük környezetünket. Kifejlesztett a gyártó egy olyan mosószert és öblítőt egyben, amelyben semmilyen mérgező anyag nincsen, így bababarát is.

Számos visszatérő vásárlónk van, akik csodálkozva kérdezik, hogy eddig hol voltak ezek a termékek?! Nem is gondolták volna, hogy valóban ennyire hatékonyak.

Volt olyan vásárlónk is, aki már kétségbeesésében keresett olyan mosószert és öblítőt, amely nem bántja a bőrt, ugyanis a férjének kiütései lettek a boltban kapható hagyományos, nagy hírnévnek örvendő öblítőtől. Ajánlottuk neki a BioBrill mosószer és öblítő egyben terméket, nagyon bevált nekik, azóta elmúltak a kiütések és a ruhák is puhábbak.



Milyen szolgáltatások, termékek érhetőek el mind az üzletben, mind a webshopban?

Üzletünkben és webshopunkban is bárki vásárolhat: lakosság, közület,ipari felhasználó. Tehát nem csak kiskereskedelemmel, hanem nagykereskedelemmel is foglalkozunk.

Ráadásul Debrecen és 15 km-es körzetén belül INGYEN házhozszállítjuk a termékeket (rendelési mennyiségtől és rendelési összegtől FÜGGETLENÜL!). Emellett az ország teljes területére vállaljuk a kiszállítást.

Legfőbb célunk a Brilliance/BioBrill tisztítószerek (100%-ban magyar termékek) és a Dermaflora mindenmentes kozmetikumok megismertetése.

Mindezek mellett takarítóeszközöket, általános háztartási termékeket is értékesítünk.

További célunk egy kiskereskedelmi-viszonteladói hálózat kiépítése.

 

Milyen marketing eszközöket használsz a vállalkozásodban?

A lokális marketing igen fontos egy helyi vállalkozás számára. Fontos az offline jelenlét mellett a folyamatos személyes kapcsolattartás. Online térben a lokális marketing jelentős versenyelőnyt képes adni azokkal a vállalkozásokkal szemben, akik nem használják ezt az eszközt. A lokális marketing keretén belül a teljes eszközrendszert (Google Cégem, Lokális seo, tartalomépítés stb.) használjuk. Az offline térben a személyes értékesítésre fektetjük a hangsúlyt.


Zárszó

Véleményem szerint napjainkban egyre fontosabb az olyan karakterű vállalkozás, ahol a vevői igények kielégítése az elsődleges szempont. A Tisztítószermarket tulajdonosa tényleg szívén viseli az emberek kéréseit. Számos gyakorlati tanáccsal segít, hogy olcsóbban, de mégis magas szinte tudjanak a cégek és az emberek megfelelő minőségű takarítószert és fertőtlenítőszert vásárolni.



 

2021. december 14., kedd

Brand marketing: Zöld Taxi Mosonmagyaróvár

 Brand marketing: Zöld Taxi 

Ősszel Mosonmagyaróvárra kellet utaznom üzleti ügyben. A vonaton már kinéztem magamnak a Zöld taxi Mosonmagyaróvár nevű taxitársaságot.  A Google cégem fiókjuk makulátlanul volt kitöltve, ráadásul az értékelések száma is meggyőző volt. A városban eltöltött egy napom során kizárólag velük utaztam. Volt szerencsém Frülwirth Attilával a cég tulajdonosával is utazni. Vele készítettem el a következő rövid interjút.


Milyen a taxizás Mosonmagyaróváron?

 A taxi személyszállító szolgáltatás Mosonmagyaróváron a kezdetek kezdetén, mint a világon mindenütt, kényelmi, mondhatni luxus szolgáltatás volt, melynek díjszabása arányban volt a felhasználással. Ez az igazságos, korrekt elszámolás az akkori helyi gazdasági szereplők versenyhelyzetének kiélezésével, egycsapásra megszűnt, ugyanis bevezették a fix tarifa elszámolást, ami ugyan sok esetben rendkívül kedvező volt a felhasználók egy részének, ugyanakkor igazságtalan a taxi szolgáltatást igénylők másik felével szemben. 1 km taxizásért  ugyan annyi viteldíjat kellett fizetni, mint 5 km megtételéért. A zöld TAXI -Mosonmagyaróvár elsők között az igazságos, korrekt tarifa elszámolás visszavezetését tűzte ki célul.

 Miben tartod a "zöld TAXI"-t igazán erősnek?

 A "zöld TAXI" taxitársaság ugyan mosonmagyaróvári központtal rendelkezik, de lendületes és kreativ jelenlétének pozitív kisugárzása robbanásszerűen vonza a tekinteteket a környező településeken is. Legfontosabb kitűzésünk, a korrekt taxi árak mellett az innovatív autóipari megoldásokat is figyelemmel kísérjük, mely a környezettudatos megoldások folyamatos fejlesztéseivel a zöld taxi taxitársaság flottájának jogszabály szerinti esedékes frissítését segíti. A zöld TAXI minden, normál, csak belső égésű robbanómotoros autóját hybrid, plug-in hybrid, vagy tisztán elektromos taxira fogja cserélni.

 Mik a mosonmagyaróvári taxis utazási szokások, kik és mikor veszik igénybe a taxi vagy privát reptéri transzfer szolgáltatásokat?

 A Győr-Moson-Sopron megyében található Mosonmagyaróvári járáshoz tartozó települések igazán szerencsések, ugyanis a Szigetköz tájegység taxi szempontból rendkívül olcsó. A kedvező taxi árak sok utast és gyakori utazást garantálnak, de a hármas határ, valamint a munkaerőpiaci pezsgés is pörgeti a móvári taxis szektort. Szerzői megjegyzés: a kedvező árú személyszállítást én is igazolni tudom azzal, mikor Mosonmaghyaróváron jártam. Nem érte meg Budapestről a mosonmagyróvári járásba autóval utaznom, mert a vonat és az ottani taxi költségek együtt is töredékére jöttek ki annak a költségnek, amit  a saját autóm használata jelentett volna.

 Fontosnak tartod a marketinget a "zöld TAXI"-nál?

 Mindennél fontosabb a JÓ marketing, de ez, mármint hogy a marketinged igazán jó legyen, nem egyszerű. Profi szakemberekkel kell dolgoznod. Minden mindenre hatással van, és van aminek a "beérése akár hónapokat is igénybe vesz. Fontos, hogy minden platformon elérhetők legyünk. Igaz ez a Facebook mellett a Google Cégemen át számos közösségi média platformig. Mi magunk jelentős költségeket áldozunk az online marketing mellett az offline marketingre is. Véleményünk szerint egy jól felépített brand marketing (pl: logó, egységes arculat és megjelenés, megfelelő PR kiadványok) nélkül ma egyetlen egy cégem sem tud kitünni a versenytársak közül. A zöld TAXI - Mosonmagyaróvár  szakemberekkel konzultál, kiértékeli a múltat, figyeli a jelent és előkészíti a jövőt.

 A legnagyobb marketing erő tapasztalatunk szerint: Az utasaink is figyelnek ránk, ahogy mi is rájuk. Hatással vagyunk egymásra.



Szerző végszó

Aki Mosonmagyaróváron jár, annak ajánlom Attiláék cégét tiszta szívvel. Komfortos járművek, udvarias sofőrők és emberi bánásmod. Véleményem szerint az általuk képviselt brand marketinget tanítani kellene a marketinges iskolákban.

Zöld Taxi Mosonmagyaróvár
telefonszám: +36-20-37-37-377, +36-96-200-200