Szolgáltatások

2020. október 26., hétfő

Brand körkép: széfnyitástól a páncélszekrény nyitásig

 

Mióta az emberek birtoklási vágya kialakult, azóta halmozzák a kincseket. Régen a földben vagy egy barlangba rejtették az értékeiket. Később ládikóba, majd bankokban helyezték el. Napjainkra sokan már saját házukban páncélszekrényt, fali vagy bútorszéfet használnak értékeik őrzésére. Ezekből a védelmi eszközökből számos típus található. Vannak jók és kevésbé jók. Egy dolog közös bennük, egyszer mindegyik elromlik. Ilyenkor kezdődnek a problémák! Hogyan lehet kinyitni a széfet, hogy a benne lévő tárgyak, eszközök ne sérüljenek és a széf is sérülés mentesen megússza a kalandot. Ilyenkor kell hívni egy szakavatott szakembert, aki megoldja ezt a problémát. A Széftechnika csapatának minden tagja ilyen szaki. Közülük, most Nagy Benjamin Józseffel készítettem egy kis interjút. Vele úgy kerültem kapcsolatba, hogy az egyik tehetősebb barátomnak a bútorszéfét kinyitotta, úgy, hogy azon egy sérülés nem keletkezett. Ezek után beszélgettünk és igazán érdekesnek találtam az ő történetét.



Miért kezdtél el széfnyitással és páncélszekrény nyitással foglalkozni?

Mindig is szerettem olyan dolgokkal foglalkozni, amihez kevesen értenek.  Ráadásul a páncélszekrények kulcsnélküli nyitását körüllengi egyfajta misztikum is. Sokan azt gondolják, hogy ehhez a szakmához előfeltétel néhány börtönbeli év, pedig ez koránt sincs így. Sőt! A büntetlen előélet egyfajta ajánlólevél, melyet sok esetben ügyfeleknél igazolni is kell.

Van igény az általad nyújtott speciális szolgáltatásokra?

Nem is gondolná az átlagember, milyen sok esetben fordul elő, hogy széfszerelőt kell hívni. Cégek esetén gyakran eltűnnek a kulcsok, mikor személycserére kerül sor. Volt már rá példa, hogy a számkódokat elfelejtették átadni a következő vezetőnek.  Találkoztunk már olyan jelenséggel is, mikor valakitől ellopták a kulcsokat az irodából.  Sokszor előfordul. a lemerült elemekből és egyéb meghibásodásokból eredő probléma is. Ezek ismeretében kijelenthetjük, hogy van igény arra, amit képviselünk.

Hogyan lettél a zárak rabja?

Én a zárak nyitását gyerekkorom óta űzöm, a szakma alapjaiba még nagyapám avatott be. A páncélszekrények nyitása azonban a záras szakma csúcsa, amivel Magyarországon mindösszesen maréknyi ember foglalkozik. Sajnos sokuk sajnos kényszerpályán van, megélhetésből csinálják ezt. Nagy előnyöm, hogy azt csinálhatom amit szeretek, így sosem érzem tehernek az előttem álló feladatot, inkább a kihívást látom egy-egy széf nyitása során. Nagyon jó érzés megtalálni a sokszor egyetlen járható utat ahhoz, hogy újra nyíljon a széfajtó.

 


Miben jobb a széftechnika a többi széfnyitásra szakosodott vállalkozásnál?

Én olyan szolgáltatást kínálok az ügyfeleknek, amiről a legtöbben még nem is hallottak, ez a roncsolásmentes széfnyitás. Nem kell mindenáron megfúrni vagy szétflexelni egy páncélszekrényt, ha ismeretlen a kód vagy elveszett a kulcs. Sok esetben lehetőség van arra, hogy speciális célszerszámokkal, dekóderekkel és egyéb finom nyitó eszközökkel dolgozzunk, ez pedig azt eredményezi, hogy nem kell új páncélszekrényt vásárolni valamint nincs javítási költség. 

 

Mit teszel, hogy annak érdekében, hogy fejlődj?

Az élet minden területén szükséges a kapcsolati háló, nincs ez másként esetemben sem. Nem csak az itthon dolgozó kollégákkal, de külföldiekkel is szoros kapcsolatot ápolok, ez pedig nagyon nagy segítség, mikor olyan feladattal szembesülök, amivel még nem találkoztam. Rendszeresen járok nemzetközi kongresszusokra, előadásokra hogy fejlesszem magamat és naprakész legyek a szakmámban. Szinte állandóan tapasztalom azt, hogy minél többet tanulok, annál inkább látom, mennyi minden van még, amihez nem értek. Jó ez a perspektíva, mert arra ösztönöz, hogy soha ne dőlhessek hátra a fotelben, azzal a tudattal, hogy mindent tudok.

 


A széfek és páncélszekrények világa igazán egyedi területe a zárnyitásnak. A Széftechnika csapatának emberei mindig napra készek a zárnyitás (széfek, páncélszekrények, lemezszekrények, bútorszéfek, fegyverszekrények, fali széfek stb.) minden területén. Ha valakinek ilyen jellegű problémája adódik, keresse őket nyugodtan.

Elérhetőségük:

Weboldal: szeftechnika.hu

Telefonszám: 0630 690 2111

email: info@szeftechnika.hu

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése