Szolgáltatások

2019. december 16., hétfő

Google Cégem: Taxi 2013 Pomáz

Google Cégem: Taxi 2013 Pomáz

 A 11-es főút mellett Szentendre, Csobánka, Budakalász és Pilisszentkereszt ölelésében fekszik egy kisebb város, Pomáz. Különböző munkákból kifolyólag többször el kellett látogatnom a környékre. Így találkoztam a Taxi 2013 Pomáz csapatával. Az általuk képviselt ösztönből fakadó (józan ész) vállalkozói marketing, igazán szimpatikus volt nekem, ezért írok róluk néhány sort.  


Taxi 2013 Pomáz 


Pomáz

 

Jómagam rendelkezem gépjárművel, de Budapesten és Pest megyében szívesebben veszem igénybe a tömegközlekedés által nyújtott szolgáltatásokat (egy megbeszélésre igyekezve jobban át tudom gondolni a feladatokat, ha tömegközlekedéssel utazom, mintha vezetnék). Szentendrére, Békásmegyerre, Pomázra utazva rendszeresen a HÉV járatait veszem igénybe. Idén tavasszal Pomázra kellett utaznom egy munkából kifolyólag. A HÉVről leszállva nem volt kedvem igénybe venni a helyi járat szolgáltatásait, mert nem ismerem a városkát és úgy gondoltam, ha elkések az első alkalommal, az beárnyékolhatja a leendőbeli üzlet megkötését. Így beszálltam a Taxi 2013 Pomáz egyik taxijába, ami a Vasút utca 20. szám alatt parkolt. Kívülről a gépjármű első látásra tiszta volt, az utastérbe ülve ez a tisztaság szintén visszaköszönt. Attila, akinek a nevét később az autóban folyatott beszélgetés során megtudtam, kedvesen üdvözölt. Miután elmondtam az úticélt, a taxióra bekapcsolása után már indultunk is. Az utazás mindösszesen 10- 15 percet vehetett igénybe, ami alatt én beszélgetést kezdeményeztem Attilával. Elmesélte, hogy miért szeret ő és a csapat többi tagja (András, Sanyi) taxit vezetni Pomázon és a környék kisebb településein (Csobánka, Üröm, Pilisszentkereszt stb.). Mesélte, hogy mennyire szereti a napfelkeltét főleg, ha a reptéri transzfer keretén belül reggel kell kimenni a Liszt Ferenc repülőtérre. Miután megérkeztünk a megbeszélésem helyszínére, elbúcsúzás előtt Attila megkért, hogy írjak egy véleményt a Taxi 2013 Pomáz Google Cégem fiókjához. A kérésnek eleget téve a 9. szintű helyi idegenvezetői rangommal, írtam részükre egy hosszabb értékelést. Erre 20 percen belül választ is kaptam, amit a gmail fiókomba érkező email jelzett. Második alkalommal délután kellett utaznom Pomázra. Ekkor már tudatosan a HÉVen ülve a +36 30 717 10 54 telefonszámot hívtam a Taxi 2013 Pomáz weboldaláról. András vette fel. Ígéretéhez híven ott várt rám a HÉV megállóban. Az ő autója is kívül, belül makulátlan volt. Vele is egy igazán kellemes eszmecserét folytattam. Szeretem, ha valaki nyugodt és normálisan lehet vele beszélgetni. Sajnos Budapesten esetenként belefutok olyan taxisofőrbe, aki végig morogja az utat és ezért még fizetek is. :-)

taxi 2013 Pomáz


Merd használni a Helyi marketing eszközöket (Google Cégem, Lokális Seo a vállalkozásodban)

Abban az esetben, ha egy helyi vállalkozás igazán odafigyel vásárlóira, taxi esetén utasaira, akkor az hosszú távon kifizetődővé válik. Ha sikerül ezt az online térben is hatékonyan kivitelezni a helyi marketing eszközeivel ( Google Cégem, Lokális Seo), az már kész siker. Magánemberként és marketingesként is úgy gondolom, hogy ezt a Taxi 2013 Pomáz csapata tökéletesen megoldotta. Csak így tovább, szurkolok nekik. Legközelebb egy olyan kis vállalkozásról írok, aki a Rock and Roll, Vintage , Pin Up , Rockabilly ruhák készítésében alkotott maradandót.

2019. december 9., hétfő

Követendő példa a szolgáltatásmarketingben: Not Jam Fitness Miskolc belvárosában



Mostanában egyre többet utazok Magyarországon pihenés és munka céljából. Marketingesként figyelem a településeken működő kis- és középvállalkozások marketing tevékenységeit. Ha követendő példát látok, arról részletesen írok. A Not Jam Fitness Miskolc belvárosában egy ilyen vállalkozás. Igazán szimpatikus számomra azzal, amit nyújt a szolgáltatásmarketing területén.

 
szolgáltatásmarketing minta

Not Jam Fitness

Mikor utoljára Miskolcra látogattam, barátaim akkor hívták fel a figyelmemet az edzőteremre. A vállalkozás tulajdonosa Nyilas Veronika, aki 62 m2 indította el a Not Jam Fittet és napjainkra személyi edző társaival már 510 m2 területen mozgatja meg az idelátogatókat. Számomra mindig követendő, ha valaki úgy fog bele valamibe, hogy előtte végigjárta annak a területnek minden egyes lépcsőfokát és utána próbálja átadni a tudását. Veronika egy ilyen személyiség. Az ő személyes kihívásáról itt olvashatsz: https://notjam.hu/


egyedi mozgásforma

Miért egyedi a Not Jam Fitneszterem?

Talán erre a kérdésre az lenne a jó válasz, hogy minden megtalálható egy helyen. Az edzőteremben számos mozgásforma (pl: Aerobick, Bosu, Body Rope, Callisthenics, Gymstick, Jump stb.) közül választhatod ki a magadnak megfelelőt. Mozgásodra személyi edzők figyelnek, akik biztatnak és segítenek, hogy elérd a kitűzött célodat. Szükség esetén táplálkozási tanácsokkal is tudnak szolgálni. Itt sosem vagy egyedül. Mindig van valaki, akivel barátságot tudsz kötni és talán ezért is nevezi úgy az alapító a termet, hogy egy igazi közösségi tér. Az edzés lehetősége mellett számos egyedi szolgáltatást kínál a hely a szépülésre vágyók számára is. A Not Jam Fit keretén belül megtalálható a kozmetikus, műkörmös, masszőr, gyógytornász és a szauna mellett a szolárium is. Apukaként nagyra értékeltem, hogy gyerekmegőrzést is megoldották, amíg a család felnőtt tagjai levezetik a felgyülemlett napi feszültséget.


Not Jam Fit Miskolc belvárosában

Egy plusz gondolat.

Igazán pozitív volt számomra, hogy ez a hely nem az a tipikus konditerem. Vannak súlyzók és egyéb erősítő eszközök, de itt a kardió és ügyességi mozgáson van a hangsúly. Ha Miskolcon élnék, valószínűleg ide járnék mozogni. Budapestiként kevés olyan helyet tudok mondani, ahol ugyan ez a komplex szolgáltatás csomag elérhető. Remélem, hogy a Not Jam Fit követendő példa lesz mások számára is. Következő cikkemben egy Pomázi taxis társaságot mutatok be, akik igazán pozitív hatással voltak rám a stílusukkal és szolgáltatásukkal egyaránt.


Kondor Albert
lokalitas.hu

2018. május 11., péntek

A Facebook marketing stratégia alakulása a facebook zéró hatására


A legtöbb vállalkozás Facebook marketing stratégiája megváltozott a facebook ”zéró” bevezetése óta. A fórumok és közösségi oldalak tele vannak panaszkodó cégvezetőkkel és marketing szakemberekkel, akik siratják az eddig jól bevált régi Facebook stratégiájukat.  Biztos, hogy ez a jó megoldás? Igazán az algoritmus változás csak arra tereli a cégeket, hogy végre ténylegesen a kétirányú kommunikációt valósítsák meg az egyirányú információközlés helyett! A Facebooknak már a kezdetektől fogva ez volt a célja. A tipikus hibák (néhány éve tartottam róla előadást) nagy része még mindig jellemző a cégekre 2018-ban is.


Facebook tartalommarketing

 Facebook oldalak tipikus hibái a vállalkozásoknál

  • Egyoldalú kommunikáció
  • Nem kérdezünk, csak tényeket közlünk
  • Hasonló posztok nap mint nap
  • Rendszertelen posztolás (itt látok pozitív változást)
  • Like gyűjtés a legfontosabb
  • A konverzió mérések hiánya

Mi lenne egy céges Facebook oldal feladata?
  • Forgalomterelés az értékesítési felületekre
  • Információközlés
  • A rajongói vélemények meghallgatása
  • Információgyűjtés (piackutatás)
  • Közösségépítés
  • Brandépítés

Sajnos az elmúlt évek tapasztalatai nem ezt mutatják. Számos céges oldalnál az sem tükröződik, hogy milyen céllal hozták létre a vállalkozás Facebook oldalát.

A céges Facebook oldal célja

  • Forgalomterelés az értékesítési felületeinkre (a legfontosabb)
  • Brandépítés  (kizárólag az elsődleges céllal együtt érdemes alkalmazni)

Az elmúlt időszakban számos ”szakember” hangoztatja, hogy a Facebookon értékesítünk. Ezzel nem értek egyet! A Facebook segít nekünk, hogy az érdeklődőket a saját értékesítési felületeinkre tereljük. Ha én egy Facebook poszt elhelyezésével kiviszek (forgalmat terelek) 150 embert a webshopomba és ott 3 ember vásárol (megtörténik az értékesítés), akkor jól látható, hogy miként jön létre az értékesítési folyamat és hol valósul meg a végső vásárlás.

Facebook "Zéró"
Az algoritmus megváltozott és egyre nehezebb az embereket elérni!  Mit tudunk tenni annak érdekében, hogy az eredményeink javuljanak? Változtasd meg a Facebook marketing stratégiádat és kezdj el hasznos, minőségi tartalmat gyártani, amelyekkel aktivizálhatod a rajongóidat. Könnyű az észt osztogatni! Pontosan ezért szeretnék néhány a gyakorlatban működő tippet mondani.


Facebook marketing stratégia a Facebook "Zéró" után

Facebook marketing stratégia lépései
  • Tervezés: Határozd meg, hogy, mikor, kinek, mit és milyen rendszerességgel szeretnél posztolni
  • Folyamatos posztolás és tesztelés: Nézd meg, hogy melyik posztok sikeresek és azokat használd
  • Konkurenciafigyelés, mérés két platformon: Állítsd be a konkurensek fb oldalát megfigyelésre és a Facebook statisztikai rendszere mellett használd a Google Analytics-et is az eredmények mérésére
  • Kiértékelés: Mindig nézd át a tevékenységeid eredményét a számok tükrében! Ne a likeo-kat számold, hanem a konverziókat vizsgáld
  • Stratégia folyamatos alakítása a bejövő eredmények tükrében: Az eredményes posztokat, hirdetéseket érdemes használni a többit ki kell szedni a rendszerből és helyette újakat kell alkalmazni (folyamatos tesztelés)

A minőségi facebook stratégia legfontosabb ismérve, hogy változatos posztokkal szolgáld ki az oldal kedvelőit. Milyen posztokat használjunk?
  • Választó posztok
  • Kérdező posztok
  • Szavaztató posztok (nagyon jó piackutatási alap)
  • Kvízjáték posztok (1 napos, 3 napos, 5 napos)
  • Kreatív, humoros brandépítő posztok (csaladinet.hu facebook oldalán sokat találsz)
  • A weboldaladon található színvonalas szakmai blogbejegyzések beemelése (jó példa a THEPitch Online Marketing és SEO Blog)
  • Videós posztok beemelése a Youtube-ról (annak ellenére, hogy kisebb az elérés)
  • Facebook live közvetítések
  • és még sok egyéb.

Kreativitással nagyon sok új tartalmi kombinációt lehet megalkotni, amivel aktivizálhatjuk a rajongóinkat.

Milyen egyéb eszköz állhat még a rendelkezésünkre, amivel csökkenthetjük a facebook zéró negatív hatását?
  • nyílt Facebook csoport
  • zárt Facebook csoport (használd ki a benne rejlő egyedi lehetőségeket, figyelj rá, mert időigényes)
  • láthatatlan Facebook csoport (speciális termékek esetén, mint prémium szolgáltatás használd)
  • a Facebook hirdetések számos fajtája

Végezetül néhány gondolat. A Facebook az elejétől fogva arra törekedett, hogy kétirányú kommunikációt folytassunk a céges oldalunkat követőkkel. Ezzel szemben a vállalkozások ezt úgy értelmezték, hogy elég az információt áttolni a rendszeren és ezzel minden rendben. A Facebook folyamatos algoritmus változása bebizonyította,  hogy változtatni kell. Azok, akik időt szánnak rá és kreatív ötletekkel építik fel az oldalukat, eredményeket fognak elérni. A hirdetés ideig-óráig megoldja a problémát, de minden oldalnál eljön az idő, mikor rákényszerül a tulajdonos a minőségi Facebook marketing stratégia kialakítására.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg másokkal is, hogy tudjanak tanulni belőle.

(Kondor Albert)